Fürdőfesztivállal intettek búcsút az idei nyárnak

Partnerére talált a Bonyhádi Termálfürdő az időjárásban, így igazi strandidővel búcsúztathatták a nyarat a vasárnapi Fürdőfesztiválon és Nyárzáró Családi Napon. Vizin Balázs, az önkormányzat kommunikációs munkatársa elmondta, hogy nemcsak a szezon, hanem a 2012-es nyitás óta talán a fürdő eddigi legsikeresebb programja volt a hétvégi.

Vasárnap egész nap ugrálóvár, trambulin és gokart várta a gyerekeket, majd habparti és lufihajtogatás is szolgálta a szórakozásukat, míg az idősebbek egészségügyi tanácsadáson és állapotfelmérésen vehettek részt. A nap egyik legjobban várt programja a Fürdő Szépe Választás volt, amelynek megszervezésében a paksi Csillag Show Tánc Egyesület volt a strand segítségére. A versenyre nemcsak Bonyhádról és a környező falvakból, hanem távolabbi településekről is érkeztek nevezők. A lányok koktélruhában, bikiniben és az egyéni stílusokat leginkább tükröző, szabadon választott ruhában is megmutatták magukat. A zsűri döntése alapján végül a paksi Papp Veronika fejére került a virágkorona. Az első udvarhölgynek Fábián Rékát, a másodiknak Szőts Katalint választották. A közönségdíjat Kvanduk Ella vihette haza, a különdíjat Simon Dóra kapta.

Mindemellett a Kaposvári Roxínház előadását, illetve Mezei Brigi és a lányok kangoo bemutatóját is láthatta a közönség, később pedig tűzzsonglőr show tette még forróbbá a hangulatot. Az éjszakai zenés fürdőzéshez Dj. Harki biztosította a zenét. Vizin Balázs hozzátette: a látogatók pozitív visszajelzései igazolják, hogy az önkormányzat, valamint a fürdőt üzemeltető Bonycom részéről helyes döntés volt, hogy a strandolás mellé különböző pluszszolgáltatásokat, programokat is nyújtsanak a vendégeknek. Így a nyár folyamán különböző tematikus hétvégékkel készültek, volt például bajor est, wellness vagy éppen a Bonyhád 40 sorozathoz kapcsolódó retró program is. – Olyan csapattal dolgozhattunk együtt, amelynek tagjai egy emberként álltak oda minden feladathoz, és tették a dolgukat, ezért hatalmas köszönet illeti őket – hangsúlyozta Vizin Balázs. A bonyhádi strand szeptember 3-ig még nyitva tart.

Forrás: Teol.hu/Hanol Erzsébet
Termárfürdő nyitvatartás:

JELENLEG ZÁRVA!!

Nyitás: 2025. június

Hétfő:
11:00 - 20:00

Keddtől - Vasárnapig:
09:00 - 20:00

Reggeli úszás keddtől - péntekig:
06:00 - 07:30

A reggeli úszások csak uszoda bérlettel lehetségesek!

Éjszakai fürdőzés csak előre meghirdetett napokon
20:00 - 23:30

Termálfürdő belépőárak:

Egész napos jegyárak:

Kártyás fizetési lehetőséggel!
Felnőtt belépő
bonyhádi lakosok részére:2.200 Ft
Felnőtt belépő
vidéki lakosok részére:3.000 Ft
Nyugdíjas és diák belépő:1.800 Ft
Csoportos belépő 15 főtől
felnőttek részére:1.600 Ft/fő
Csoportos belépő 15 főtől
nyugdíjasok és diákok részére:1.600 Ft/fő
Sportolói jegy csapatok részére
(strandfoci, strandröplabda):1.500 Ft/fő
Gyermekeknek:
0 - 6 éves korig:500 Ft

Délutános jegyárak:

Felnőtt belépő (15 órától):1.800 Ft
Nyugdíjas és diák belépő (15 órától):1.500 Ft
Úszójegy (18:00 órától):1.000 Ft

Bérlet árak:

6 napos felnőtt bérlet:11.000 Ft
6 napos nyugdíjas és diák bérlet:9.000 Ft

Éjszakai fürdőzés:

előre meghirdetett időpontban2.200 Ft

Napágy:

Nyugta a pénztárnál váltható:500 Ft
Vízhőfok:
Élménymedence:28 - 32 °C
Ülőmedence:36 - 38 °C
Gyermekmedence:30 - 32 °C
Elérhetőségeink:
Cím: 7150 Bonyhád, Deák F. u. 10/D
Telefon: +36 (20) 409 6361
E-mail: info@bonyhadifurdo.hu
Időjárás:
Térkép:
Facebook:
Minden jog fenntartva!