Zenés programmal búcsúztatták a szezont a Termálfürdőben

Bár a strand még nem zárta be kapuit az idei nyárra, a szezon végéhez közeledve egy kiváló, zenés műsorral köszönték meg a szervezők és az üzemeltetők a vendégek bizalmát és azt, hogy a termálfürdőben lazítottak. A KÉSZ Kft. és az AMGRK Korean Autóház jóvoltából életre hívott, augusztus 24-i rendezvényen elsőként Kovács Gergő szekszárdi énekes lépett színpadra, őt Varga Feri és Balássy Betty duettje követte. Egy helyi tehetséges zenekar: a Raisers is a húrok közé csapott, zárásként pedig Pecze Zsófi és Pecze István kiváló énekestjének, harmonikajátékának lehettek részesei a vendégek. Mindeközben a Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából habparti is színesítette a kínálatot. – Elismerően nyilatkoztak a vendégek, nemcsak a nyárzáróról, hanem a fürdő eddigi programkínálatáról, ami a legfontosabb visszajelzés számunkra, hiszen értük, nekik szerveződtek a fürdőélményt kiegészítő, tematikus, minden korosztálynak szóló rendezvények – összegezte Vizin Balázs. A Bonyhádi Termálfürdő program- és marketingfelelőse köszönetet mondott mindazoknak, akik a szezon során bármilyen módon is hozzájárultak a programok sikeréhez, kiemelve a város vezetésének és az üzemeltető BONYCOM Nkft. segítségét, a szponzorok és a Strandbüfé támogatását, továbbá a létesítmény dolgozóinak példaértékű munkáját.

Termárfürdő nyitvatartás:

Hétfő:
11:00 - 20:00

Keddtől - Vasárnapig:
09:00 - 20:00

Reggeli úszás keddtől - péntekig:
06:00 - 07:30

A reggeli úszások csak uszoda bérlettel lehetségesek!

Éjszakai fürdőzés csak előre meghirdetett napokon
20:00 - 23:30

Termálfürdő belépőárak:

Egész napos jegyárak:

Kártyás fizetési lehetőséggel!
Felnőtt belépő
bonyhádi lakosok részére:1.800 Ft
Felnőtt belépő
vidéki lakosok részére:2.200 Ft
Nyugdíjas és diák belépő:1.500 Ft
Csoportos belépő 15 főtől
felnőttek részére:1.200 Ft/fő
Csoportos belépő 15 főtől
nyugdíjasok és diákok részére:1.000 Ft/fő
Sportolói jegy csapatok részére
(strandfoci, strandröplabda):1.200 Ft/fő
Gyermekeknek:
0 - 6 éves korig:500 Ft

Délutános jegyárak:

Felnőtt belépő (15 órától):1.500 Ft
Nyugdíjas és diák belépő (15 órától):1.200 Ft
Úszójegy (18:00 órától):750 Ft

Bérlet árak:

6 napos felnőtt bérlet:9.000 Ft
6 napos nyugdíjas és diák bérlet:7.500 Ft

Éjszakai fürdőzés:

előre meghirdetett időpontban1.800 Ft

Napágy:

Nyugta a pénztárnál váltható:500 Ft
Vízhőfok:
Élménymedence:28 - 32 °C
Ülőmedence:36 - 38 °C
Gyermekmedence:30 - 32 °C
Elérhetőségeink:
Cím: 7150 Bonyhád, Deák F. u. 10/D
Telefon: +36 (20) 409 6361
E-mail: info@bonyhadifurdo.hu
Időjárás:
Térkép:
Facebook:
Minden jog fenntartva!