Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a fürdőnyitó Családi Napot, így is sokan ellátogattak a bonyhádi strandra vasárnap, ahol reggeltől kora estig színes programokkal várták az érdeklődőket.
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a BVLC szervezésében utánpótlás strandfoci, míg a Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub irányításával strandröplabda mérkőzések zajlottak. Ezekkel párhuzamosan a helyi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat munkatársai arcfestéssel, mesekuckóval és egyéb, játékos elfoglaltsággal várták a legifjabbakat – akiknek körében az ingyenes légvár, a trambulin és a gokart is népszerűnek bizonyult. Egy-egy program közben pedig a megújult Strandbüfét is előszeretettel látogatták a jelenlévők – foglalta össze Vizin Balázs. A város kommunikációs munkatársa köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Előrevetítette, a nyári szezonban majd’ minden hétvégén lesz a mostanihoz hasonló program – akár napközben, vagy az éjszakai fürdőt színesítve. Ezekről mindig tájékoztatják majd a lakosságot a város és a fürdő weboldalán, illetve a facebookon.